Természet két keréken
A „Zöldrekreációs fejlesztés a Mura városában c. projekt keretében Letenye Város Önkormányzata 2018. szeptember 28-án egy kerékpározással egybekötött személetformáló rendezvényt valósított meg a letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola diákjainak a bevonásával, melyen 22 gyermek és 6 felnőtt kísérő vett részt. A rendezvény rendőri kíséretet is kapott, így biztosítva a résztvevők biztonságát a nap folyamán.
A kerékpáros túra reggel 8:00-kor vette kezdetét az iskola parkolójából, a célállomás pedig a Mura part volt, ahol Lelkes András természetvédő idegenvezetésével betekintést nyerhettek a gyermekek a Mura ártér élővilágába. Legfőképp a Mura mentét benépesítő eurázsiai hódok természetes élőhelyének megfigyelésére volt lehetőségük a gyermekeknek, pl. hódnyomokat kereshettek az erdőben.
A rendezvényt nagyon érdeklődően fogadták a gyerekek, akik a nap végén a frissítők elfogyasztása után visszakerékpároztak az iskolába.