„Nagykanizsa a Zöld város” környezetvédelmi konferencia
A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. 2019. október 3-án „Nagykanizsa, a zöld város” címmel környezetvédelmi konferenciát rendezett a Medgyaszay Házban.
Az esemény megnyitóján Balogh László, a humán bizottság elnöke elmondta, hogy Nagykanizsa zöld város jellegét a környék erdőségei, a szőlőhegyek és a belterületek szépen rendben tartott kertészetei jelentik. Kanizsának kitörési lehetőséget jelenthetne, ha a jövőben a fenntarthatóság mintavárosává válna. Ehhez jó alapot ad a földrajzi elhelyezkedése és az, hogy az országos átlagnál jóval nagyobb zöld területtel rendelkezik. A fenntarthatóság még soha nem volt ilyen meghatározó az európai gondolkodásban.
Horváth István, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere elmondta, hogy a mostani projekt (TOP-6.3.2-15-NA1-2016-00001 – Zöld Város- Zöld Nagykanizsa) keretében az Eötvös tér, a Deák tér, illetve két parkoló, az Alsó templom előtti Szent József tér, valamint az egyetem előtti részek újulnak meg. A felújítások után akadálytalanul megközelíthető lesz kerékpárral a belvárosból a Csónakázó-tó.
A konferencián, a várost érintő fejlesztések mellett, a Zala megyei és a készülő nagykanizsai klímastratégiáról is szó esett, melyeket Musits Róbert az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertetett az esemény résztvevőinek.
További információk az alábbi linkekre kattintva olvashatók, nézhetők: