Energetika

FRESH A.I.R. – Új szelek a Környezeti nevelésben

Az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 konstrukció keretében támogatást nyert a FRESH A.I.R. című projektjavaslat, melyben Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft projektpartnerként vesz részt az UmweltBildungWien vezető partner mellett.

A projekt megvalósítási időszaka 2013. január 1 – 2014. december 31.

A projekt célja az ausztriai és nyugat-dunántúli térség biológiai sokféleségének megőrzése a modern környezeti nevelés eszközeivel. A kétéves program alatt a köznevelés minden szintjén, azaz a bölcsődékben dolgozó gondozóktól a középiskolás tanárokig segítjük a szakembereket környezeti nevelés területén módszertanok elsajátításában, tapasztalatok szerzésében továbbképzések, fórumok, szakmai hálózatok segítségével.

A résztvevők Csömödéren és a bécsi „CampLobau Nemzeti Parkban“ megvalósuló tréningtáborok keretében a gyakorlatban is kipróbálhatják megszerzett ismereteiket. A „FRESH A.I.R.“ innovatív kezdeményezése a „Zöld bölcsődék“ hálózatának kidolgozása és az ehhez kapcsolódó környezeti nevelési programok kialakítása a Nyugat-Dunántúlon. A kidolgozott módszertan részét fogja képezni a tapasztalatokat bemutató video anyag, mely a továbbiakban pedagógiai szemléltető és segédanyagként szolgálhat a módszer átvételében.

2014-11-15tovább olvasom

Fresh A.I.R oklevél átadó ünnepség

A 2013 áprilisában induló Fresh A.I.R c. projekt keretében Magyarországról három megyéből: Zala, Vas és Győr-Moson-Sopronból, valamint Ausztriából összesen 50 bölcsődei kisgyermeknevelő, óvónő, általános és középiskolai tanár vehetett részt egy ingyenes két éves szakmai továbbképzésen, melynek a környezeti nevelés elméleti és gyakorlati módszereinek elsajátítását célozta meg.

2014-08-25tovább olvasom

Elkészült a Zöld bölcsőde módszertan

Az Ausztria – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program által támogatott „FRESH A.I.R. – Új szelek a környezeti nevelésben” című projekt keretében indult útjára a „Zöld bölcsőde” elnevezésű kezdeményezés, melynek alapvető küldetése az, hogy a programban nyújtott képzés filozófiája minél több intézményhez, szakemberhez eljusson

2014-08-01tovább olvasom

Környezettudatosságról a rádióban

2014. július 30-án, a délelőtti órákban, egy rádiós interjú keretében Musits Róbert, az IMRO DDKK NONPROFIT Kft. ügyvezető, valamint Benedek Miklós Nagykanizsa városának környezeti nevelési megbízottja beszélt a fenntartható fejlődés és a környezeti nevelés előnyeiről. Az interjú során 3 jelentős, a városunkat, Nagykanizsát is érintő projektről esett szó. A LENA projekt Ausztria és Magyarország határon Tovább olvasom…

2014-07-22tovább olvasom

FRESH A.I.R projekt: folytatódik a táboroztatás

Idén a FRESH A.I.R projekt keretében ismét lehetőségük volt az általános iskolás gyermekeknek részt venni a projekt keretében megrendezésre kerülő magyarországi és bécsi táborokban. Az első öt napos tábor Csömödéren került megrendezésre, ahol a gyermekek szálláshelyéül a csömödéri turistaszálló szolgált.

2014-06-03tovább olvasom

FRESH AIR projekt – Train the trainer képzés

A FRESH AIR (L00166 kódszámú) projekt keretében a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft., mint a projekt egyik hazai partnere további képzéseket szervezett pedagógusok számára.