Energetika

Öko-vasutazás perui vendégeinkkel

Az EYD2015: A jövő, amit szeretnénk c. projektünk keretében Peruból érkeztek hozzánk környezetvédelmi szakemberek. Teresita Irene Antazu Lopez a Yanessa,  Jhenny Munoz  pedig az Ashaninka törzset képviselte az Amazonas őserdő környékéről. Küldetésük az, hogy felhívják a figyelmet az esőerdők pusztításának környezetre és a biodiverzitásra gyakorolt negatív hatásaira, és az amazonasi őshonos lakosok élőhelyének veszélyeztetettségére. A három napos itt tartózkodásuk alatt számos programmal készültünk a két hölgynek. Egyik ilyen volt az október 17-én megrendezésre kerülő workshop (amelyről a múlt héten már beszámoltunk), illetve az október 18-i kisvasutazás is, amelynek  keretében a Zalaerdő Zt. szakembereinek együttműködésével vendégeink megismerkedhettek a hazai erdőgazdálkodással, illetve az óvodás és iskolás korú gyermekeknek készült mozgó oktatókocsival is, mely az innovatív környezeti nevelés egyik színtere. A programon meghívott pedagógusok is részt vettek, akik a mindennapjaikat szintén a környezetvédelemnek és a fenntarthatóságra nevelésnek szentelik.

<< vissza