Energetika

Klímaplatform ülést tartott a Zala Megyei Önkormányzat

KEHOP-1.2.0-15-2016-00002 azonosító számú projektje keretében február 24-én tartotta éves ülését a Zala Megyei Klímaplatform. Az eseményre az online térben került sor, amely lehetővé tette, hogy a résztvevők érdekes előadásokat hallhassanak a körforgásos gazdaság, az egyablakos energetikai felújítás és az energiaszegénység elleni küzdelem témáiban. Az ülést Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg köszöntőjével.

Bevezetőjében néhány egyszerű példával szemléltette, milyen apróságokon múlik a klímatudatosság és milyen remek és egyszerű lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy mi magunk is hozzájáruljunk a klímavédelemhez. Kiemelte ennek a materiális vonatkozáson túli közösségépítő, közösségformáló jellegét is.

Első előadóként Dr. Németh Kornél, egyetemi docens, a Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ intézetigazgatója szólt a világgazdaságban végbemenő anyagáramlások volumenéről és irányairól, a technológiai fejlődés eredményezte anyagmennyiség és anyag-sokféleség növekedéséről.

Ezt követően Kárpáti Veronika, a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal térségfejlesztési és pályázati munkatársa mutatta be azt a Zala Megyei Önkormányzat részvételével, és a Muraköz Megyei Energia Ügynökség Kft vezetésével megvalósuló CO-EMEP címet viselő határon átnyúló projektet, amely a horvát-magyar határmenti régióban a helyi és regionális szervezetek, a regionális energetikai és fejlesztési ügynökségek, a szociális intézmények, valamint a lakosság bevonásával kíván együttműködést kialakítani az energetika területén tevékenykedő érdekelt felek között.

Végezetül cégünk ügyvezetője tájékoztatta a résztvevőket a társaság részvételével megvalósuló renoHUb projektről.

 

https://www.zala.hu/news/958/35/Klímaplatform-ülést-tartott-a-Zala-Megyei-Önkormányzat

<< vissza